| Természetgyógyász |
|
Honlapunkon a termékekkel kapcsolatos kérdésekre Természetgyógyászunk válaszol. Ezen az oldalon az Ő bemutatkozását olvashatják.
Bemutatkozás
Végzettségeim: természetgyógyász gyógymasszőr mérnök-tanár Lassan már 10 éve foglalkozom az alternatív orvoslás különböző ágaival. Mint természetgyógyász kerestem azokat a lehetőségeket, amellyel nemcsak a tüneteket, hanem az azt kiváltó okokat is meg lehet találni.
Így találtam rá a hagyományos kínai orvosláson alapuló AEV készülékre, amellyel nagyon hatékonyan lehet rámutatni a betegség mögött rejlő problémákra.
De nem csak a betegség okára tudunk így rálelni, hanem arra az anyagra is, amellyel megfordítható a folyamat. Így nagyon sok krónikus betegség esetén tudok segíteni.
Mivel tudtam, hogy a tudat és a gondolkodás nagyban meghatározza a test működését, kerestem a választ arra is, hogy mi módon lehetne a tudat befolyásolásával gyógyítani a testet.
A családállítás az a terápia amely ebben ad segítséget. Peter Orban által vezetett kurzuson sikerült megismerkednem ezzel a módszerrel.
Úgy érzem, most már mind szellemi, mind testi síkon hatékonyan tudok a hozzám fordulók segítségére lenni.
Krónikus betegségek , depresszió, lelki tanácsadás, íráselemzés, saját karmájának megismerése, családállítás /párkapcsolat, gyerek-szülő viszony, önpusztító, káros szokások, életviteli problémák, bármilyen témában, amit egyedül nem tud megoldani.
1. Voll módszer
A hagyományos kínai orvoslás alapjaira épülő Voll-féle elektroakupunkturás készülékkel fel tudom mérni a szervezetben lévő elváltozásokat, az egészség helyreállításához szükséges természetes anyagokat. Ez már a XXI. Század gyógyászata.A Voll-módszer eredményessége - jól felkészült szakember kezében - szinte mindig maximális. Minden betegnek javasolható mivel ártalmatlan, gyors, és személyre szabott. A Voll-módszer- amely ötvözi a hagyományos kínai és a nyugati orvoslást- nem csak a betegség okának felismerésében segít, de a gyógyításában is.
Gyors (kb: 1 óra),pontos, szakszerű, egyénre szabott, fájdalmatlan vizsgálat már akkor képes kimutatni a test elváltozásait, amikor még a hagyományos orvosi műszerek semmit nem mutatnak.
Nagyon fontos: a vizsgálat után az általam javasolt terápiában alkalmazott termékek (melyeket a honlapon is forgalmazunk) kizárólag természetes alapúak, kifejlesztésében, világhírű orvosok, táplálkozás kutatók, toxikológusok közreműködtek. A készítmények a szervezetéből hiányzó tápanyagokat pótolják, és erősítik sejtjeit, immunrendszerét anélkül, hogy mellékhatásoktól vagy káros folyamatoktól kellene tartania.
Még egy jelentős előny: kontrolálni tudjuk a változást a szervezetben 20 nap múlva a kúra megkezdése után.
Eredmények:
2. Családfelállítás Általában csoportos formában történik, de egyéni foglalkozással is lehetséges. A csoportos formánál az egyén két-három mondatban elmondja témáját, majd a vezető vagy az egyén a csoportból a családtagok helyett megszemélyesítőket választ. Helyüket a térben a vezető jelöli ki, vagy megkéri az egyént, hogy kezeit vállukra téve helyezze el őket úgy, ahogy abban a pillanatban érzi. Ezután magától elindul a személyek mozgása, mintegy ráérezvén az egyén és a hozzátartozó sorsok, események energiájára, kötődéseire. A mozgásban előbb utóbb megjelenítődik a "sérült pont", a kitagadott, elfelejtett, megítélt odatartozó. Ezután következik a tudattalan szeretetből fakadó kötődések feloldása, és a tudatos szeretet kialakítása: az egyén a felvállalt sorsot nagy tisztelettel "visszaadja" annak, akihez az tartozik, gondolkodásmódja ítéletmentessé válik és "elkezdheti" a saját életét.
Ebben az energiatengerben, energiamezőben ha pontként határozunk meg egy embert, akkor körülötte fodrozódik - az erő mozgásaként - az ő története; a családja és tágabban a teljes egészhez való viszonya. Az ő története vagy inkább az ő történése, mert ebben az energiamezőben jelen - múlt - jövő egybemosódik. Nincs jelentősége tehát annak sem, hogy az odatartozók élnek-e, vagy nem.
Ha egy szervezetet határozunk meg - munkahelyi, iskolai, ideológiai, vallási, egyesületi, alapítványi vagy bármilyen közösség szervezetét - körülötte, mint rendszer körül ugyanúgy fodrozódik a saját története és benne, természetesen tagjai saját története is.
Bert Hellinger igen fontos megfigyelése, hogy minden megszületett gyermek a lelkében tudatlanul fogadalmat tesz: "Drága szüleim, ha ti nem vagytok boldogok, én sem lehetek az!" Mindezt a hozzájuk való tartozás mélyen rejlő érzése; a szeretet alapján teszi. Ez a tudattalan fogadalma akkor oldódik fel, amikor tudatosan tisztelettel kimondja: "Drága szüleim, én pontosan olyan vagyok, mint ti, de nézzetek rám szeretettel, ha nekem egy kicsit jobb lesz"!
Az a tény, hogy ők előbb jöttek az Életbe; az Univerzumba, mint én elegendő ok arra, hogy ők a Nagyok, én pedig a Kicsi. Az ő szüleik, a nagyszüleim a Még Nagyobbak, és így tovább a Legnagyobbig, az Élet Forrásáig. Ez a felismerés és elismerés lehet gyógyulásunk és új életünk forrása.
|
Nevem: